Bemutatkozás


Mint ahogy kedves hölgyeim Önök sem választanak találomra nőgyógyászt és tisztelt férfitársaim Önök is alaposan meggondolják, hogy autójukat melyik szerelőhöz viszik úgy az általam nyújtott szolgáltatás területén is rendkívül fontos dolog a bizalom.

Az Épületbiológia, a radiesztézia, az elektroszmog és földsugárzás mérés, a lakásokban jelenlévő különféle károsító hatások léte és kimutatása az átlag ember számára megfoghatatlan, távoli és gyakran misztikus dolognak tűnhet.

Ezért úgy gondoltam rövid kis bemutatkozásként leírom saját történetem, megosztom önökkel azokat az élményeket, melyek hatására ráléptem, és elindultam ezen az igen érdekes ösvényen.

Ismerjen meg!

Az elektromosság már gyermekkoromban felkeltette érdeklődésemet. Nagypapám mérnökként elektromos biztonsági rendszerek tervezésével foglalkozott és az általa használt elektronikai alkatrészekből az Ő segítségével már az általános iskolában különféle áramköröket építettem. A továbbtanulásnál egyértelmű volt, hogy elektromossággal kapcsolatos pályát választok. A 80-as évek végén az akkor még újdonságnak számító mikrohullámú rendszerekkel majd az akkor még létező sorkatonai szolgálat alatt pedig lokátor rendszerek mérésével és hitelesítésével foglalkoztam. Ezt követően egy kicsit más irányba vitt az élet és a 90-es évek elején saját céget alapítottam, közel 15 évig ipari élelmezési rendszerek tervezésével, kivitelezésével foglalkoztam.

A fordulat.
2000 nyarán kislányom betegsége kapcsán ismerkedtem meg a világ egyik legnagyobb, természetes eredetű táplálékkiegészítőket előállító és forgalmazó cégének termékeivel.
Az elkövetkező hat hónapban meggyőződhettem e készítmények egészségünkre gyakorolt rendkívüli hatásairól. Egy kemoterápiával tönkretett vese és máj, valamint kislányom legyengült immunrendszere regenerálódásának, és így gyógyulásnak lehettem szemtanúja. Az orvosok hitetlenül álltak az elért eredmények előtt, hiszen bevallásuk szerint esély sem volt a gyógyulásra. Ez a pár hónap arra késztetett, hogy változtassak eddigi életemen. A különféle gyógynövények, vitaminok és egyéb táplálékkiegészítők egészségünk visszaszerzésében és megőrzésében betöltött rendkívül fontos szerepével ezt követően ismerkedtem meg, de a gyermekkori daganat kialakulásának okát továbbra is homály fedte. Orvosok, szakértők tanácstalanul tárták szét kezüket. A kérdés folyamatosan ott motoszkált gondolataimban. Nagyapám esetében egyértelműnek tűnt a válasz. Napi három csomag cigaretta tüdőrákhoz vezet, de egy magzatban hogyan alakulhat ki két daganat, amikor a szülők egészségesen élnek?
Néhány évvel ezelőtt új házba költöztünk családommal. Kislányom folyamatosan mondta: Apa, itt nincsenek jó energiák, és még napközben sem volt hajlandó bemenni a szobájába. Fél év elteltével csak romlott a helyzet, és különféle egészségi problémákat tapasztaltunk. Több kudarcba fulladt kísérletet követően már a költözésben gondolkoztunk, amikor az egyik kedves ismerősünk, aki radiesztéziával foglalkozott, elhozta a megoldást. A felmérés során kiderült, hogy új otthonunk egy Szent György sáv kellős közepén fekszik.

Furcsán néztem a padlóra ragasztott árnyékoló lapokra és működésükben egy cseppet sem hittem, de kislányom mosolyogva figyelte az eseményeket és azt monda: Apa, most minden jó lett. A tapasztalt problémáink nagy része néhány hét alatt megszűnt.
Ezután kezdtem tanulni ezt az ősi múltra visszatekintő tudományt. A földsugárzások mellett különösen felkeltette figyelmemet a rohamosan terjedő elektroszmog problémaköre.
Saját esetemből kiindulva és több éves tapasztalatom alapján rendkívül fontosnak tartom, hogy a lakásokban, munkahelyeken jelenlévő egészségkárosító tényezőket mindenkinek meg kell szüntetni.
Ma már tudom, hogy valószínűleg mi okozhatta annak idején a kislányomnál kialakult betegséget. Az átlagembereknek sajnos nagyon kevés információjuk van ezen a területen. Tapasztalataim és tudásom megosztásával igyekszem másoknak is a segítségére lenni.


Káros sugárzások az Ön lakásában is jelen vannak.
Járjunk utána!

Segítek, hogy nyugodtan aludjon.
06-30-444-74-41
almasyzsolt@gmail.com